2014. máj. 02., péntek 22:12 — Hírek

A mélység 3D-ben

Ha a filmkritikusok szerint a Gravitáció volt az egyik, ami miatt érdemes volt megalkotni a 3D technikát, akkor talán ez a másik.

A Felfedezők Napján több előadás is – hazánkban eddig még nem látott képanyag segítségével – 3D-ben jeleníti meg a Föld legszebb és legérdekesebb barlangjainak csak kutatók számára bejárható rejtett járatait.

Sztereo, vagyis 3D fényképek készítésével és megjelenítésével szinte a fényképezés kezdete óta foglalkoznak világszerte, ám a nehézkes készítés, és technikaigényes megjelenítés miatt ma is csak kevesen adják erre a fejüket. Pedig a jó minőségben megjelenített látvány kárpótol minden nehézségért.

A sztereo, vagyis a háromdimenziós térbeli képek előállításához az emberi szem képalkotásához hasonlóan kell a fényképeket is elkészíteni majd levetíteni. A valóságban azért látjuk a dolgokat három dimenzióban, mert két szemünk nem egy pontból szemléli a tárgyakat, hanem a két külön alkotott képet az agyban egymásra vetíti, és így alakul ki a valós térbeli látás. Háromdimenziós fényképek készítése is ehhez hasonlóan, két külön, egymás mellé helyezett fényképezőgéppel történik, melyek azonos időpontban, de két külön nézőpontból készítik el a felvételt. A kész felvételeket a vetítés során úgy kell vetítenünk, hogy – a valósághoz hasonlóan – a jobb oldali felvételt csak a jobb szemünk, a bal oldalit csak a bal szemünk lássa. Ezt jelen esetben polárszűrő segítségével érhetjük el, úgy hogy mindkét vetítő lencséje elé egy-egy, egymásra merőleges állású polárszűrőt helyezünk, mely így a két vetített képet ellentétes polarizáltságú fénnyel vetíti a vászonra. A nézők pedig speciális, a vetítőkre helyezett polárszűrőkkel megegyező, szintén polárszűrős szemüveget kapnak. Ha a két képet pontosan egymásra vetítjük, a két szemünk külön-külön látja a megfelelő oldali képeket, majd ezeket agyunk egy térbeli képpé rakja össze.

Aven-des-Perles-UW20174 2

AS felfedezoknapja 20130511 0681

A rendezvényen a részvétel ingyenes, de javasoljuk, hogy a Felfedezők Napja Facebook oldalán az "OTT LESZEK" gomb megnyomásával jelezze részvételét! A rendezvény híreit nyomon követheti a szerzvező Földgömb magazin Facebook oldalán is, vagy az időképen! Találkozzunk május 17-én szombaton Budapesten a Millenáris D-csarnokában! A rendezvény szervezője A FÖLDGÖMB magazin.

banner 7PROBA 2014

banner 2014 pedaloca

A megismerés kalandja!

Rendezvényünk a Facebookon